Tomcsányi Péter

Ezek nem nyomdagépek, ezek marketinggépek – a Prime Rate története

Írta: Laza Bálint (a cikk eredeti közlése a Forbes, 2019. márciusi számában jelent meg)

Tomcsányi Péter eredetileg csak a könyvét szerette volna kiadni, de annyi problémába ütközött, hogy inkább alapított egy nyomdai közvetítéssel foglalkozó céget. Ebből lett a ma Magyarországon digitális nyomtatásban piacvezető Prime Rate.

Tomcsányi Péter„Előbb épült meg ez a székház – 2005-ben –, mint a saját házam” – meséli Tomcsányi Péter, a digitális és ofszet nyomtatással foglalkozó Prime Rate nyomda alapító-ügyvezetője.

Káposztásmegyer szélén, a Prime Rate saját székházában ülünk, az asztalon sakkfigurák. Péter diákkorában még profi sakkozó akart lenni, a gimnáziumban már versenyszerűen sakkozott, 17 éves korára korosztályos magyar bajnok lett. Szülei, bár nem ellenezték a választását, az egyetem elvégzésére azért rábeszélték. „Az egyetemi évek alatt bebizonyosodott, hogy megvannak a sakkban a korlátaim”. Közgazdaságtant és marketinget hallgatott, ilyen irányú érdeklődése valószínűleg nagyapjától jött. Tomcsányi Pál kertészként végzett, de pályát módosított: agrármarketinggel foglalkozott. Már 1973-ban kiadott egy könyvet „Piacos kertészet – A kertészeti marketing alapjai” alcímmel, akkor, amikor még a marketing szitokszó volt az országban.

Amikor ez a vállalkozás indult, annyi pénzem volt mint egy szegény diáknak: vettem magamnak egy mobiltelefont meg egy faxgépet. Ezenkívül egy petákom nem volt.

Péter a tanulás mellett nemzetközi sakkversenyeket szervezett, majd szerette volna megkoronázni ezt a korszakot egy megnyitás-elméleti sakk-könyv (az első lépések nagyon fontosak ebben a játékban) kiadásával. Így kezdődött 1994-ben a Prime Rate története. A kéziratot elvitte több kiadóhoz, de azok nem tartották eléggé olvasóbarátnak, át akarták íratni. Mivel az ember ragaszkodik a gyermekéhez, Péter kevés pénzzel a zsebében nyomdakeresésbe fogott. Végül egy kiadónál dolgozó volt egyetemi osztálytársánál kötött ki, hátha tud ajánlani valakit, de nála sem járt sikerrel.

Fél évvel később tudomására jutott, hogy van egy nyomdatulajdonos, aki a sakkot is szereti, érdemes nála próbálkoznia. Itt nemcsak a könyvet vállalták, de a korábbi ajánlatoknál 30 százalékkal olcsóbban is dolgoztak.

Péter kiadóban dolgozó barátja azt tanácsolta, ne rendelje meg a könyvet, mert ilyen olcsón biztosan nem végeznek jó minőségű munkát. Nyomós érv volt viszont, hogy a nyomda nem kérte előre a pénzt, így Péter átadta a művet, és jó minőségű könyv készült belőle.

„Odamentem a kiadós lányhoz: nézd meg, milyen jó lett a könyv! Javaslom, nézzük meg, hogy milyen nyomdatermékeitek vannak, és kérjünk ajánlatot ettől a nyomdától. Valószínűleg olyan árat kapnánk, amivel mindenki jól jár. Így csöppentem bele a nyomdaiparba egyfős közvetítőként anélkül, hogy bármit is tudtam volna erről az iparágról” – meséli Péter a kezdeteket.

Közben elkezdte doktoriját is (szintén marketingből-közgazdaságból), és építette a céget. Először csak közvetítéssel foglalkozott: a nyomdák akkor még nem igazán rendelkeztek kereskedelmi szemlélettel, jól jött, hogy valaki összegyűjtötte és szállította az igényeket. Hamar jöttek az első ügyfelek.

A kétezres évek elején aztán a közvetítés kibővült: Péter digitális nyomdagépeket vásárolt. „Akkor még nem akartam gyártani, odaadtam a gépeket az egyik nyomdai beszállítómnak, hogy dolgozzon velük. Már volt igény digitális gépekre, de még nem volt elterjedt technológia”.

Hogy honnan volt pénze sokszor többszázmilliós gépekre? „Amikor indult ez a vállalkozás, annyi pénzem volt, mint egy szegény diáknak: vettem magamnak egy mobiltelefont meg egy faxgépet. Ezenkívül egy petákom sem volt”. Viszont az első időkben nagyon jól lehetett keresni a közvetítéssel, így pár év múlva már a harmadik nyomdagépnél és húsz alkalmazottnál tartott a közben bt-ből kft-vé alakuló cég. Ekkor ugyan a megrendeléseinek még csak öt százalékához kellett digitális nyomdagép, Péter viszont félt, hogy ha ezeket az igényeket nem tudja teljesíteni, a többi megrendelését is elveszíti, ezért inkább beruházott.

Itt érdemes kitérni arra, hogy mi a digitális nyomtatás előnye a hagyományos (ofszet) nyomdai megoldásokkal szemben. A digitális nyomtatást akkor érdemes választani, ha alacsony példányszámban (1000 db alatt), vagy gyors átfutással, vagy változó adattartalommal (megszemélyesített) szeretne valaki termékeket készíteni.

SAJÁT GYÁRTÁS

2003-ban a közvetítés mellett a saját gyártás is elindult: Péter megvette a PXP Első Digitális Nyomda Rt.-t. „Műszakilag jók voltak, jó szakemberekkel, de kereskedelmileg nem voltak sikeresek. Átvettem a gépeket és a szakembereket is”. Korábban vásárolt gépeit is integrálva ettől kezdve a digitális megrendeléseket már maga gyártotta. A hagyományos (ofszet) nyomtatásokat továbbra is kiszervezte partnereinek.

Nem ez volt az utolsó felvásárlás. „2014-ben az egyik legjelentősebb vidéki beszállítóm pénzügyi nehézségekkel küzdött.” A cég megvásárlása túl kockázatos lett volna, de az embereket és a gépeket átvette. A gödöllői részlegnek 2017-re új székházat is építettek, ezzel együtt már a beérkező megrendelések 90 százalékát saját gyártással tudják teljesíteni. Fejlesztési stratégiája az volt, hogy a bevételeket folyamatosan visszaforgatta.

A Prime Rate-nél főleg marketinganyagokat, alacsony példányszámban könyveket, használati útmutatókat gyártanak (ehhez logisztikát is biztosítanak, raktároznak és csomagolnak). Mivel a digitális nyomás egyedülálló előnye, hogy változó adatokkal is képes dolgozni: számlákat, bankszámlakivonatokat, csekkeket, és egyéni megszólítással rendelkező marketingleveleket is nagy számban készítenek. Egy lakosságnak szóló üzletággal is rendelkeznek (bookstreet53.com). Egy online felületen bárki szerkeszthet saját fotóiból albumot, amit aztán néhány napon belül kinyomtatva, bekötve kézhez kaphat.

„Nagyon régi történet ez, Péterrel egy konferencián találkoztunk. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy a digitális nyomda ilyen jó üzlet lesz, de bejött” – mondja Kocsis András, a Kossuth kiadói csoport vezetője. A kiadó a Prime Rate-tel gyártat marketinganyagokat és speciális megoldásokat. Szép kiadás volt egy kerámiaborítással díszített könyv, melynek bellapjait és különleges kötészetét a Prime Rate készítette.

MEGVETTÉK. RÉSZBEN.

A Prime Rate már a kétezres évektől gyárt exportra is. Mára a nyomdai termelésük 25-30 százaléka külföldre készül. Főleg német nyelvterületre dolgoznak, Ausztriába, Németországba és Svájcba szállítanak, ami a magyar Print City 2017-es megvásárlásával francia ügyfélkörrel is bővült.

A nemzetközi kapcsolatépítés eredményeképpen 2018 augusztusában a Prime Rate 26 százalékát megvásárolta az egyik legrégebbi, osztrák családi tulajdonú nyomda. A 150 éves Berger nyomdát már az ötödik generáció vezeti. A történet érdekesen indult. „Tíz éve kerestek meg engem, hogy van egy kis digitális részlegük, de nem akarnak vele foglalkozni, megvenném-e”. Az üzlet nem jött létre, de attól kezdve együtt dolgoztak a Prime Rate-tel.

„Nem azzal a technológiával rendelkeznek, mint mi, kiegészítjük egymást. Rotációs nyomtatással foglalkoznak, mely nagy mennyiségű magazinoknál, újságoknál hatékony. Az évtizedes együttműködésnek végül vásárlás lett a vége.  Akkoriban sokan kérdezték tőlem: megveszik-e a cég többségét? Pont az ellenkezőjéről volt szó. Azt mondták, 12 évig figyelték a Prime Rate fejlődését, és bennem hisznek. Nem vásárolnak többséget, mert abban bíznak, hogy akkor marad sikeres a cég, ha én vezetem tovább.”

NEMCSAK KINYOMTATNAK

A Prime Rate mára a digitális nyomtatás területén Magyarországon piacvezető, a gödöllői beruházással  pedig az íves ofszet technológiában is az egyik legmeghatározóbb szereplő. Ennek ellenére folyamatosan keresik a fejlődési lehetőségeket. Négy éve létrehoztak egy külön marketingcsapatot is arra, hogy szolgáltatásaikat bővítsék.

„Jellemzően bankok, biztosítótársaságok, olajipari, gyógyszeripari és kereskedelmi nagyvállalatok az ügyfeleink. Ha már pénzt költenek nálunk marketinganyagokra, segítünk nekik hatékonyabbá tenni kommunikációjukat. A klasszikus reklámügynökségek gyakran nem a megvalósíthatóságra koncentrálnak, a nyomdáktól pedig távol áll az ügyfelekkel való kreatív együtt gondolkodás. Ezt a piaci rést megtalálva építettük ki ezt a tanácsadási szolgáltatást.  Az ügyfél nem kockáztat semmit, hiszen az ötleteinket kötelezettségmentesen kidolgozzuk, fizetnie csak a megvalósulás esetén kell.”

A Prime Rate az egyik legsikeresebb nyomdai vállalkozás Magyarországon. Ennek az a fő oka, hogy a tulajdonos előre gondolkodik, trendekben, távlatokat lát, e szerint alakítja a beruházási stratégiáját. Szigorú ügyfél, de rendkívül korrekt. Mindig lehet vele arról beszélni, hogy amaximális szolgáltatást megkapja, amit igényel, de annak mi az ára” – mondja Szalai István.

„Péter hozzáállását jól jellemzi, hogy bizonyos nyomdagépeket jobban szeret inkább marketinggépeknek nevezni. Nemcsak multiknak nagyértékű megbízásokért dolgozik, hanem a kis megrendeléseket is megbecsüli” – mondja Kocsis András.

Saját kommunikációjukra is nagy hangsúlyt fektetnek. „Folyamatosan kaptuk az ajánlatokat, hírleveleket tőlük, de a dm életében nagyon behatárolt, mit tudunk megvalósítani helyi szinten, mi az, amit nem írnak elő nekünk nemzetközi szinten. De annyi egyedi ötlet érkezett tőlük, és olyan kitartóan küldték ezeket, hogy behívtuk őket személyes egyeztetésre törzsvásárlói programunk fejlesztése kapcsán” – mondja Kanyó Roland, a dm marketingvezetője.

A Prime Rate hírlevele mindig különleges, bemutatja a legújabb technológiákat, irányokat. A dm-et például egy egyedülálló felületnemesítéssel fogták meg, mellyel a kosárlabda kinyomtatott képe tapintásra olyan érzetet kelt, mint az igazi. „Van egy közös termékfejlesztésünk, ami nemzetközi siker lett. A Lifebook nevű éves tervezőnket átvette az osztrák, román, szlovák dm is, melyeket szintén a Prime Rate gyártott.”

A cég fejlődésében a nyomdai szolgáltatásokon túl egyre nagyobb szerepet kap a marketing irányú tanácsadás és ügynökségi tevékenység, mint hozzáadott érték. Az ofszet üzletág mellett a fő csapást továbbra is a digitális irány jelenti. Abban azért Péter és a piaci forrásaink is egyetértenek, hogy a nyomdai iparágban  jelenleg az ofszet technológia még jóval nagyobb arányú. Megfigyelhető azonban az a markáns irányvonal, hogy egyre növekszik az igény a kis példányszámú, egyedi megoldásokra, melyek megvalósításához a digitális technológia elengedhetetlen.

CÉGADATOK

Létszám: 261 fő (2019)

Tulajdonosok:

  • Tomcsányi Péter (többségi tulajdonos)
  • Ratkovics Péter
  • Ferdinand Berger GmbH.

Árbevétel:

  • 2016: 5,3 milliárd forint
  • 2017: 6,9 milliárd forint
  • 2018: 9,7 milliárd forint

Adózott eredmény:

  • 2016: 761 millió forint
  • 2017: 908 millió forint
  • 2018: 882 millió forint

Forrás: Bisnode, cégközlés

A budapesti digitális üzemünk

Budapesti üzemünkben a termelésünk digitális részlege teszi ki a legnagyobb létszámot, de itt kaptak helyet a kereskedelmi, a logisztikai, a gazdasági, az informatikai és marketing munkatársaink is.
Az üzem élen járó technológiai megoldásokkal és gépparkkal rendelkezik, amit gyárlátogatások során vendégeink is megismerhetnek.
 
Nézd meg az alábbi rövidfilmet a digitális üzemünkről, hogy beleláthass a mindennapjainkba!
    

 

A gödöllői ofszet üzemünk

Gödöllői üzemünket 2017-ben adtuk át, ahol az ofszet nyomdai gyártásunk zajlik. 2021. őszén az üzemet 600 négyzetméterrel bővítettük, hogy a termelési kapacitásainkat hatékonyabban tudjuk kezelni.
A telephelyen gyártáselőkészítést, nyomást, kötészeti feladatokat és azt ezt támogató logisztikai tevékenységeket végezzük.

Nézd meg az alábbi rövidfilmet a gödöllői üzemünkről, hogy beleláthass a mindennapjainkba!

Rólunk írták: